A hálózati időszerverek előnyei – a szerveridő pontos és megbízható szinkronizálásához

Egy helyben telepített időszerver kiküszöböli azt a pontatlanságot, amit az okozna, hogy az idő információt az interneten keresztül juttatták célba.

Hálózati idő szinkronizálás, Microsemi

Az "elég közeli” már nem elég jó, és az Internet hálózati szinkronizáláshoz elosztott pontos ideje már nem felel meg a modern vállalatoknak az idő pontosságával, megbízhatóságával, biztonságával és kezelhetőséggel szemben támasztott követelményeivel.

A pontos időmérés kétféleképpen teszi lehetővé önnek, hogy ellenőrizze informatikai infrastruktúráját:

  • Az első az eseményszinkronizálás, azaz tudható, hogy az események akkor fognak bekövetkezni, amikor azok be vannak ütemezve.

  • A második a szervernapló alapos eseményelemzése, vagyis tudható, hogy az események mikor történtek meg, és lehetőség is van az események kimutatására.

Ahhoz, hogy az időmérés megfeleljen mindkét követelménynek, pontosnak, az egész interneten belül megegyezőnek és mindenütt jelenlevőnek kell lennie.
Egy szerverben levő óra csak annyira pontos, amilyen pontosan az egyezményes koordinált világidőt (UTC) mutatja. Ha az összes óra az UTC-hez van szinkronizálva, az automatikusan azt jelenti, hogy mindegyik a pontos időt mutatja (valamekkora pontossággal), illetve, hogy mindegyik ugyanazt az időt mutatja (azaz szinkronban vannak egymással).

Pontos idő
Egy helyben telepített időszerver kiküszöböli azt a pontatlanságot, amit az okozna, hogy az idő információt az interneten keresztül juttatták célba. Az internen elosztott pontos időhöz általában egy pontos órát használnak referenciaforrásnak, de mivel az internetes adatátvitel során a késleltetések és az ingadozások ismeretlen hatásokat gyakorolnak (aszimmetrikus útvonalak, csomóponti sorban állás, ugrásszám stb.), pontatlanság alakul ki és ez megtöri az eredeti forrás nyomonkövethetőségét is. 
A helyi időszerverről hálózati időprotokollal (NTP) szinkronizált szerverórák pontossága jellemzően jobb, mint 1 milliszekundum (bár ez a helyi hálózat konfigurációjától függően lehet jobb vagy rosszabb értékű is.

Megbízható idő
Egy helyileg telepített időszerver alkalmazhat több pontos forrást, peeringet és egy nagy sebességű NTP processzort (vagyis hardver alapú időpecsételést), hogy egy hálózatban az összes klienshez pontosan juttassa el a pontos idő információt. 
Egy beépített, nagyon jó minőségű rezgőkör tudja fenntartani a megkövetelt pontosságot abban az időszakban, amikor az elsődleges referenciaforrás meghibásodik vagy nem áll rendelkezésre. 
Helyi időszerver is biztosíthatja a megbízhatóságot a hálózaton belül, ha több portot használnak és a hálózati portokat összekötik egymással.

Biztonság és ellenőrizhető audit napló
A hálózati időzítés ellenőrzése a műveletek biztosításának az egyik fontos vonatkozása, és az is, hogy az ellenőrzést azzal az időszerverrel végezzük, amelyik a hozzáféréseket ellenőrzi (pl. RADIUS, billentyűzetzárolás stb.), illetve azokkal a szolgáltatásokkal, amelyek a legjobb telepítési gyakorlatokat támogatják (pl. független hálózati portok, klienshitelesítés stb.).

Az időmérés lényege az, hogy biztosíthassuk az események megfelelő időben történő bekövetkezését és azt, hogy ellenőrizhessük, mikor következtek be. Az eseménynapló ez a biztosítás. Ez a képesség jellemzően egy dedikált auditszerver formájában jelenik meg. Ez egy olyan szerver, amely külön van választva minden más naplózott dologtól.
Az audit szerver felügyeli az egyes időszervereket és klienseket. Ellenőrzi, hogy a gépek pontos idejét rendszeresen szinkronizálják-e egy ismert időforrással. lehetővé teszi, hogy könnyen hozzáférhetők legyenek a naplózott információk. Tömör és teljes naplórekordokat biztosít és azonnali emailes értesítéseket generál a beállított küszöbértékek átlépése esetén.

Kezelhetőség és egyszerű használat
A hálózati időzítés ellenőrzés alá vonása nem jár sok munkával. A hálózati időszerverek könnyen telepíthetők és olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek könnyű működtetést tesznek lehetővé, ideértve a web alapú felhasználói felületeket, varázslókat, teljes számbillentyűvel ellátott helyi felületet, nagy felbontású kijelzőt, tájékoztató LED-eket a készüléken, egérkattintással telepíthető firmware frissítéseket és a helyi tartalék másolat készítéséhez használható USB portot. Az időszerverek kompatibilisek az IPv4 és az IPv6 rendszerekkel is.